Sziasztok:) Itt ismét Kelly, jövök a harmadik résszel;) Előre szólok, hogy a vége elég depressziós lett, szóval csak óvatosan..:) Jó olvasást^^ 





3. fejezet –  Joe ül az asztalnál, fejét a kezeire hajtja, s békésen alszik



Idegesen rohanok a közeli játszótérre, s az egyik hintába vetem magam. Ilyen nincs. Az egész ház hallott mindent. Mindenki.
Kezdem úgy érezni, hogy összeomlok. Mikor megismertük a fiúkat, természetesen valamelyiknek tetszenie kellett, és ez Joe volt. De sikerült egy „védőpajzsot” húznom magam köré, s csak barátként tekinteni rá. Sokszor csináltam már ezt. De most, hogy Joe nem biztos abban, hogy nem járunk, úgy érzem, a védelmem összetört, és védtelen vagyok.
Velem szemben a tenger nyugodtan hullámzik, a vizet narancssárgára festi a vízszinthez egyre közeledő, lemenő Napkorong.
Joe azóta ilyen furcsa, mióta a srácok hazajöttek a Canadai turnéjukról. Folyton keresztbe tesz nekem valamit. Múlt héten például direkt rám nyitott, mikor zuhanyoztam. Szóltam mindenkinek, hogy bemegyek, és ez ne forduljon elő, erre ő bejött. És nem zavartatta magát, ott mászkált egy kicsit, megnézte a haját a tükörben, s aztán kiment.
Aztán tegnap…. tegnap telibe öntött kólával, bár állította, hogy véletlen baleset volt. Bár szerintem az nem véletlen, ha állsz valaki mellett, és egyszer csak a pólójába öntöd a kóládat. Aztán odajött egy szivaccsal, és le akarta törölni a foltot. És én annyira tudtam, hogy erre megy ki a játék!
Most meg beleugrik velem a medencébe, és én akár meg is fulladhattam volna. Komolyan, nem értem ezt az egészet.
- Kelly, ne haragudj – szólal meg mögöttem Joe, s hangja bűnbánó.
- Joe, tegnap is ezt mondtad. Ja, meg múlt héten is. Többször! – állok fel, s felé fordulok. Karjaimat összefonom, hogy testbeszédem is zárkózottságot mutasson.
– Miről beszélsz? – kérdezi csodálkozva.
- Miről beszélek? Miről beszélek?! Joe, rám nyitottál, mikor zuhanyoztam! Felkeltettél hajnali háromkor, hogy éhes vagy, és csináljak neked szendvicset!! Beleöntötted a pólómba a kóládat! Bele!!! Beugrottál velem a medencébe, és nem is gondolkodtál! Akár ott is maradhattam volna a víz alján, levegő nélkül! Nem fogod fel ezeket a dolgokat? Joe, nem tűnt fel, hogy mostanában mindig ilyeneket csinálsz? Hogy folyton engem…ugráltatsz, idegesítesz, nekem teszel keresztbe? Komolyan nem? – kérdezem tőle, s egyes helyeken eléggé felemelem a hangom.
- De… - hajtja le a fejét, s úgy néz ki, mintha az anyja szidná le, és nem én.
- Joe, én már nem tudom, hogy mi van. Teljesen…megváltoztál, vagy hogy mondjam.
- Nem…nem… - suttogja. Összevont szemöldökkel figyelek rá.
- Nem változtam meg, Kelly. Csak… szerettem volna közelebb kerülni hozzád – ismeri be.
Meghökkenve bámulok rá, majd inkább hátat fordítok neki. Nézem a lenyugvó napot, amelynek egy része már eltűnt a vízben, s gondolkodom.
Szeretett volna közelebb kerülni hozzám. Hát, az jó. De a technikája meglehetősen béna volt.
- És szerinted ezt így kell? – fordulok ismét felé hirtelen.
– Hát…
- Joe, szerinted így kell bárkihez is közeledni? Hogy folyton cseszteted? Hát dolgozz ki egy új tervet, mert nálam ez nem jön be! – hagyom faképnél, s visszaigyekszem a házba.
A konyhában találok egy üveg bort kinyitva. Biztos Kevinék ittak.
Gondolkodás nélkül meghúzom az üveget, hisz nekem sok volt ez a mai nap. Finom bor, meg kell hagyni. Annyit hallok, hogy csukódik a stúdió ajtaja. Már épp elindulnék, hogy megnézzem, mi volt az, de Joe megint megszólal mögöttem. Nem fordulok felé.
- Mit csinálnál, ha megcsókolnálak? – kérdezi, mire nekem akaratlanul is dübörögni kezd a szívem.
- Fogadok, hogy nem csó… - fordulok felé, de ekkor ő már ott áll közvetlenül előttem, s letámad.
Hirtelen azt sem tudom, hogy mit csináljak, de végül ellököm magamtól.
- Joe, te megőrültél? – háborodok fel. Szórakozottan bámul rám.
- Én fogadnék inkább, hogy te nem csókolnál vissza – mondja, mire felvonom a szemöldököm.
- Csak nehogy elveszítsd… - válaszolok, s most rajtam a sor, hogy megcsókoljam.
Arra számítok, hogy eltol magától, de nem teszi meg. Hanem viszonozza a gesztus.
Teljesen zavarba jövök. Oké, tetszik Joe, de mi ez a hirtelen változás? 3 hete ő volt a legjobb barátom, folyton szívattuk egymást, mindig viccelődtünk, de ennyi. És most? Most itt csókolózunk a nappaliban, és szerintem ez így nincs rendjén.
Hirtelen úgy érzem, valaki figyel, így megint én húzódom el hamarabb a fiútól.
Körbefordulok, s ismét megdermedek.
Nick és Lindz hatalmas szemekkel bámulnak minket.
- Jézusom… - vetem le magam a kanapéra, s zavaromban arcomat kezeim mögé rejtem előlük.
Hallom, ahogyan Joe sóhajt egyet. Ilyen nincs. Egész testem remeg, bár nem tudom, miért.
- Kelly… - hallom Linda hangját, s erre belekezdek a magyarázkodásba.
- Nem történt semmi. Ez egy hülye… félre értés. Joe cukkolt – fogom rá az egészet.
- Én cukkoltalak?! Te nem vagy képes megbocsátani emiatt a hülyeség miatt! Hihetetlenül haragtartó vagy, és ez szerintem nem túl pozitív tulajdonság! – kel ki magából, s ezekkel a szavaival eléggé megbánt.
- Joe… - lepődik meg Nick, de el is hallgat. Gondolom Joe leintette.
- Kelly… hogy voltál képes eltitkolni, hogy jártok?! – akad ki Lindz, mire meglepődve felnézek rá – Én azt hittem, legjobb barátnők vagyunk… mindent elmondtam neked! Mindent tudsz rólam! És te… nem méltatsz engem annyira, hogy ezt elmondd nekem?! Na szép…
Ezzel elrohan, fel az emeletre, majd egy ajtócsapódást hallok. Kínos csend ölel körbe minket.
- MI van köztetek? – kérdezi végül Nick, idegesen csengő hangon.
- Nem tudom – motyogjuk egyszerre a fiúval.
- Pedig jó lenne tisztázni – megy el Nick is, feltételezem, Linda után.
Rosszul érzem magam, amiért azt feltételezi rólam, hogy nem mondok el neki mindent.
- Kelly..
- Fogd be! – üvöltöm, s szememben könnyek csillognak. Hihetetlenül mérgesen nézek fel rá, ő pedig hidegen viszonozza a pillantást – Hagyj békén, Joe.
- Jó, asszem ezzel nem lesz problémám – sziszegi, s ő is ott hogy engem, egyedül.
Reménytelenül dőlök el a kanapén, és úgy érzem, már nem lehet rosszabb.
A legjobb barátnőm alaptalanul dühös rám, Joe már az agyamra megy a folytonos bocsánatkéréseivel, Nick is haragszik rám.
Biztos bennem van a hiba, hisz mindenki velem kerül konfliktusba. Miért vagyok én itt? Hogy mindenkinek elcsesszem az életét, a mindennapjait?
Ilyen gondolatok közepette merülök álmaimba, ahol nincs semmi problémám.

Reggel hatalmas csörömpölésre riadok fel.
- Mi történt? – kérdezem ijedten.
- Ne haragudj. Nem tudtam, hogy itt vagy. Csak leejtettem egy tányért – hallom Danielle hangját.
- Jah, rendben, semmi baj. Jó reggelt – ülök fel, s látom, hogy Dani nincs egyedül.
Joe ül az asztalnál, fejét a kezeire hajtja, s békésen alszik. Elgondolkodva figyelem őt.
- Egész este itt ült, miután elaludtál… - mondja Danielle, s közben elkezdi felvágni a zöldségeket a reggelihez.
- Mert? – csodálkozom.
- Nyitva volt a terasz ajtaja. Bárki bejöhetett volna – magyarázza.
- Ergó vigyázni akart rám?
- Igen, így is mondhatjuk… - néz rám egy pillanatra. Most nem olyan közvetlen, mint szokott lenni.
- Haragszol rám? – kérdezem csalódottan.
- Nem, nem haragszom – mondja, s lecsapja a kést a pultra, majd felém fordul.  Szóval haragszik.
- Kelly, mire volt ez jó? – kérdezi értetlenül – Most olyan nyomott a hangulat, mindenki rosszban van mindenkivel!
- Úgy mondod, mintha csak én lennék a hibás… - suttogom.
- Heh… - néz körbe – Javarészt igen, te vagy a hibás!
Már épp válaszolnék, de Joe motyogni kezd álmában.
- Kelly… Kelly! Ne csináld! Tedd le azt a pengét, Kelly!! – kiabálja egyre hangosabban, majd a sok mocorgás miatt leesik a székről.
Gyorsan eldőlök, nehogy meglásson.
- Joe, megvagy? – kérdezi Dani, s feltételezem, felsegíti a földről a fiút.
- Ja… még nem kelt fel? – kérdezi, s biztos vagyok benne, hogy rám gondol.
- Kelly, ne csináld ezt – szólít fel – Kelly!
Kénytelen kelletlen felülök, és Joe-ra pillantok.
Arca nyúzott és sápadt, látszik rajta, hogy nagyon elfáradt, a szemében pedig csalódottság lappang.
De nem tör meg. Felállok és a fürdőbe megyek, mert tudom, hogy oda bezárkózhatok egy kicsit.  Ilyenkor mindig magányra van szükségem.
Sokáig gondolkozom, hogy mit hol rontottam el.
Lindával kezdem. Abban nem vagyok hibás, hisz alaptalan volt az egész, amit mondott.  Nem járunk Joe-val, és úgy tűnik, most az is csoda lesz, ha beszélni fogunk egyáltalán.
Nick. Nick azért haragszik ránk, mert nem tudjuk, hogy pontosan mi is van most velünk, de ez… nehéz. Biztos megértené, ha ő lenne abban a helyzetben, amiben most mi vagyunk Joe-val.
Na és Joe…  Vele haragszunk egymásra. Rossz ötlet volt az a tegnapi csók, meg minden. Hagynom kellett volna a fenébe. Mert csak cukkolt, és tudta, hogy így el tudja érni, hogy én csókoljam meg őt. De nem értem. Ha szeretne tőlem valamit, miért nem mondja el nekem nyíltan? Miért ezekkel a hülye, óvodás módszerekkel mutatja ki? Mert az óvodában csinálják ezt a fiúk, ha tetszik nekik egy lány. Folyton bántják. Azt hittem, azért Joe kicsit magasabb szinten van ennél…
Sóhajtva körbenézek a fürdőben. Próbálom rájuk kenni a dolgokat, de nem. Én vagyok a vita forrása, és ez nincs így rendben.
Lehunyom a szemem, és egy furcsa dolgot látok magam előtt…
Saját magamat, még egy-két évvel ez előtt, ahogy vagdosom magam késő éjszaka a sötét szobámban, és közben potyognak a könnyeim.
- Milyen kis hülye voltam… - gondolom, de a gyomrom összeszűkül, mert mikor kinyitom a szemem, meglátok egy borotvát a csak szélén.
- Nem. Nem.. Nem lehet… - győzködöm magam, de nincs eredménye.
Önakaratomon kívül felállok, és odalépek a csaphoz, tekintetemet mereven a pengékre szegezve. Már azt sem tudom, mit miért csinálok.
Ekkor valaki bekopog az ajtón.
- Kelly, figyelj.. Joe elmondta, hogy nem jártok.. Gyere ki, és beszéljük meg a dolgokat, jó? – hallom Lindz hangját, de ekkor már patakokban folynak a könnyek az arcomon.
- Neem…. – mondom halkan, és végre a kezembe veszem az éles tárgyat. Sikerül valahogy szétszednem, és így megkaparintom a pengéket belőle.
Az egyikkel , először óvatosan, karcolgatni kezdem a bal csuklómat, s közben próbálom visszafogni a könnycseppeket.
- Kelly,  mit csinálsz odabent? – hallom most Nick gyanakvó hangját.
- Menjetek el innen – válaszolok.
- Azt kérdeztem, MIT csinálsz?!
- Tűnjetek már el… - sóhajtom.
- Kelly, nyisd ki az ajtót! – mondja Joe idegesen, de nem válaszolok. Egyre erősebben nyomom a bőrömbe a kis pengét.
- Kelly Dyle, most azonnal nyisd ki ezt a rohadt ajtót!!! – csap rá az ajtóra a középső fiú idegesen, mire annyira megijedek, hogy megrándul a kezem, s ennek következtében a csuklómba mélyed a penge.
Elviselhetetlen fájdalmat érzek a csuklómban, s a vér spriccel a kezemből, minden felé. Felsikoltok, majd hatalmas zajjal összesek, mert magammal rántom a szárítót, ami tele van frissen mosott ruhával. A földön fekszem, bal kezem vértócsában úszik, s lassan kezd minden elsötétedni körülöttem. Úgy érzem, a szívem sokkal lassabban ver, mint ahogy az normális lenne, és egyre nehezebben jutok levegőhöz.
Az utolsó dolog, amire emlékszem, hogy a fürdő ajtaja hatalmas robajjal kitörik a helyéről, s a két lány felsikít az eléjük táruló látványtól….