1. Fejezet

Na sziasztok bloglakók:) Mint láthatjátok, ketten írjuk ezt a fanfictiont, amelynek legeslegfőbb szereplői a Jonas bratyók :) Két lány főszereplőnk Kelly és Linda lesznek :) AZ első részt Kelly szemszögéből olvashatjátok mindjárt, a másodikat pedig Lindáéból :) Jó olvasást^^ Puszi: Kelly

1. fejezet – Tudod Dani… nos… nekem… tetszik Nick…

Hárman ülünk a srácok szobájában: Danielle, Linda és én, Kelly. Joe, Nick és Kevin épp egy új dalukon dolgoznak, úgyhogy nyugodtan beszélgethetünk.

- Lányok, én ezt nem bírom – temeti kezeibe arcát Lindz, és nekem dől. Mosolyogva átölelem a vállát, hisz én tudom, miről beszél. Tudom a titkát, amit Dani még nem.

- Mit? – csodálkozik Danielle. Ránézek Lindára, aki nem is tudja, mit csináljon. Elmondja? Ne mondja? De végül is az előbbi mellett dönt, hisz már 2 éve ismerjük Danielle-t.

- Tudod Dani… nos… nekem… tetszik Nick…. – böki ki nagy nehezen, mire Dani nagyot néz.

- Nem mondod?! Mióta?? – élénkül fel a lány.

- Hát úgy… 3 hónapja? – néz rám Lindz, mire bólintok. Nekem azonnal elmondta, mivel már 7 éve, hogy ismer, és azóta én vagyok a legjobb barátnője.

- És… miért csak most mondod?? – szeppen meg egy kicsit Dani. Gondolom, rosszul esik neki, hogy csak most tudja meg ezt a fontos dolgot.

- Nem is tudom… Ne haragudj, hogy nem mondtam hamarabb, de egyszerűen… nem tudom – fúrja a fejét egy párnába zavartan. Danira nézek, aki viszonozza pillantásom, így tátogok neki egy rövidke mondatot.

- Kérlek, ne haragudj rá, nem tudja, mi van vele… - suttogom olyan halkan, hogy hallani sem lehet. Danielle nyugodtan bólogat néhányat, majd kedvesen Lindára néz.

- Szóval akkor tetszik neked… - kezdené, hogy kicsit beszélgessünk a témáról, de azonnal elhallgat, mert nyílik az ajtó. Joe és Kevin feje jelenik meg.

- Hali lányok, ki tetszik kinek? – jön beljebb Joe. Tipikusan kíváncsi.

- Joe, te olyan hamar meg fogsz öregedni… - rázom a fejem mosolyogva, mire derűsen rám néz.

- Miért is, Mrs. Dyle? – kérdez vissza.

- Mert olyan kíváncsi vagy, mint annak a rendje – nevetek, közben pedig látom, hogy Linda hálásan néz rám, mert kimentettem ebből a helyzetből.

- Nick saját dalt ír – ül le Kev Danielle mellé, ezzel gyorsan témát váltva. Csodálkozva nézek rá. Minek saját dal a lemezre Nicknek? Linda, akit még mindig átkarolok, megremeg egy kicsit.

- Megyek, ránézek… - állok fel, és az ajtó felé indulok, de Joe hirtelen elém áll. Felnézek rá, hogy miért nem enged.

- Szóval hamar megöregszem? – fonja össze a karjait fenyegetően.

- Igen. Egy öreg haj buzi leszel – bólintok, és kifutok a szobából, hiszen tudom, most halálra fog csikizni, ha elkap.

- Kelly Dyle, most meghalsz! – üvölti, és a nyomomba ered. Elérek a stúdióhoz, és dörömbölök az ajtón.

- Nick, könyörgöm engedj be! – nevetek, és mikor engedelmesen kinyitja nekem az ajtót gyorsan bevágom azt, majd be is zárom.

- Miért jöttél? – kérdezi, s most semmi nyoma reggeli derűs kedvének.

- Gondoltam jövök hozzád egy kicsit társaságnak, meg hát… Joe meg akar ölni – mosolygok, de ő csak némán leül.

- Nick, mi lelt téged? Olyan szomorú vagy – ülök le az egyik fotelba, és kíváncsian mérem őt végig.

- Á, csak a dal miatt van ilyen kedvem – legyint, majd egy papír fölé görnyed, és körmölni kezd.

- Elolvashatom, Nick? – állok fel és közelebb megyek, de ekkor ráejti karjait a papírra.

- Bocs, de a srácoknak se engedtem meg – emeli rám szemeit. Ekkor bevetem a Shrek-ből jól ismert cicaszemeket.

- Léééégysziiii – kérem, mire végre valami eldeformálódott mosolyféle jelenik meg az arcán.

- Na jó, de hallgatsz! – fenyeget meg, majd felé nyújtja a lapot. Mohón érte kapok, és elkezdem falni a sorokat.

Egy kicsit hosszabb



Megkaptam a híreket
az orvos azt mondja, maradnom kell
még egy kis idő és jól leszek

mikor azt hittem, hogy mindennek vége
mikor azt hittem, hogy mindent elmondtak
egy kicsit később már jól leszek

de nem tudod mid van,
amíg el nem veszted
és nem tudod milyen nagyon lehangoltnak lenni
És akárhányszor csak mosolyogsz, nevetsz, erős vagy
Nem is tudod, nem, nem
nem tudod

Ez az idő elmúlt, még nem tudni miért
Még egy kis idő és jól leszek
Várva a gyógymódra, de egyik sem jó
Még egy kis idő és jól leszek.

De nem tudod mid van, amíg el nem veszíted
És nem tudod milyen nagyon lehangoltnak lenni
És akárhányszor csak mosolyogsz, nevetsz, erős vagy
Nem is tudod, nem, nem
Nem tudod, nem, nem
Nem tudod, nem, nem

De nem tudod mid van, amíg el nem veszíted
És nem tudod milyen nagyon lehangoltnak lenni
És akárhányszor csak mosolyogsz, nevetsz, erős vagy
Nem is tudod, nem, nem

Yeah! Oh! Yeah! Ohh! Yeah yeah!
Nem tudod, oh

Úgyhogy megvárom, amíg eljön a másvilág
Minden csúcspontnak és mélypontnak vége lesz
Még egy kis idő és jól leszek
Jól leszek

A végén már sírok. Írt egy dalt a betegségéről. Arról, hogy mit érez emiatt. Hogy Ő hogyan éli ezt meg. És hogy miben reménykedik.

- Istenem, Nick – ölelem meg

- Ne sírj – mosolyog, de a szemében szomorúság lappang.

- Eljátszod nekem? Mármint hogy… meghallgathatom? – nézek rá, miközben még mindig ölel engem.

- Na jóó, de tényleg hallgass róla – kér meg, és leül a zongorához. Én leülök az ő korábbi helyére, és csendben várom a dalt, hisz kíváncsi vagyok összességében az egészre.

Mikor énekelni kezd, nekem máris megtelik könnyekkel a szemem, és halkan szipogni kezdek. Nick csodás hangja betölti a szobát, és alatta a zongora… Talán ez lett a legjobb daluk eddig. Vagyis Nicknek. Mikor eljátssza az utolsó hangokat is, felnéz rám, hogy kikérje a véleményem.

- Nick… ez nagyon szép lett – mosolygok rá, ő pedig szégyenlősen biccent.

- Kössz…

- Figyelj, szerintem most már menjünk be a többiekhez – ajánlom fel.

- Okés – mosolyog, és feláll.

Az ajtóhoz sétálok, és kinyitom azt, mire Joe-val találom szembe magam. Kérdőn felvonom fél szemöldökömet, mire bizalmasan néz rám, és bekukucskál. Nick még a kottákat rendezgeti az asztalon, így nem veszi észre tesóját, aki gyorsan besurran a mosdóba. Fejcsóválva nézek a bezárt ajtóra, majd Nick felé fordulok.

- Jössz?

- Persze, csak elraktam a kottákat, hogy ne lássák a srácok. De akkor tényleg hallgatsz? – kérdezi bizonytalanul.

- Nicholas, 3 éve ismersz, hazudtam neked valaha? – kérdezem , majd gyorsan hozzáteszem – A meglepetés bulikon kívül.

- Nem – mosolyodik el ismét. Jó látni, hogy jobb kedve van.

- Na, akkor most miért tenném? – karolom át, és átmegyünk a srácok szobájába.

Odabent Danielle és Kevin éppen csókolóznak, ami nem kis meglepetés számunkra.

- Öh… ne haragudjatok. Linda merre van? – kérdezem tőlük, mire elpirulva húzódnak el egymástól.

- Asszem lement enni valamit… - motyogja Kev, mire csak bólintok, és kimegyek, a döbbent Nicket magam után vonszolva.

- Kelly, mi a franc folyik itt? – von kérdőre Nick, de ez esetben én is ugyan annyit tudok, amennyit ő, így őszintén megrántom a vállam.

- Lemész Lindz-hez? Még van egy kis dolgom… - nézek a fürdő ajtajára.

- Óó, persze, értem – mosolyog, és lemegy a lépcsőn.  Azt hiszi, hív a szükség, pedig ha tudná, mi van… lehet, hogy Joe is hallotta a dalt.

- Szia Linda – hallom halkan a hangokat odalentről.

- Óó… Nick - Lindz hangja kissé megremeg, de hallani, hogy arcán mosoly terül el.

Célba veszem a mosdó ajtaját, és bekopogok.

- Joseph Adam Jonas, azonnal nyisd ki! – szólítom fel.

- Kelly Dyles, hidd el, ha kinyitom, úgy megcsikizlek, hogy bepisilsz – kiabál vissza bentről. Összehúzom a szemeimet.

- Áh. Nem hiszem el – válaszolok, és felkészülök arra, hogy sprinteljek. Hallom, hogy közeledik az ajtó felé, majd kinyitja azt a kulccsal.

- Nem-e? – vonja fel fél szemöldökét, mire megrázom a fejem, és futni kezdek. Lerohanok a lépcsőn, és tudom, hogy a nyomomban van. Egyre csökken köztünk a távolság, de még kiérek a medencéhez. Megállok a víz mellett, és reménykedem, hogy esetleg megáll. Azonban a fiú céltudatosan fut felém, majd nekem ugrik, megölel és belezuhanunk a vízbe. Joe teste egyre nyom lefelé, a levegőm már szinte elfogyott, és kezdek szédülni. Erőszakosan lelökdösöm magamról a fiút, és megpróbálok felevickélni.

- Basszus Joe… - nyögöm, mikor levegőhöz jutok.

- Mi van, nem tetszett? – úszik közelebb, és ravasz arccal néz rám.

- Nem! – vágom rá határozottan, és kiúszok a medence szélére, majd kimászok a hideg vízből. A fapadlón lefekszem, és próbálom kiköhögni a tüdőmből az összes vizet, amit lenyeltem.

- Kelly, minden oké? – rohan mellém Linda, és aggódva fürkészi arcomat.

- Nem tudom… - köhögöm a szavakat. Joe is mellénk ér. Lindz csúnyán néz fel rá, mire ő kicsit megszeppen. Még mindig érzem, hogy maradt víz bennem, de már sokkal jobban érzem magam, mint az előbb, így felülök. A szemem már könnyes a sok köhögéstől.

- Kelly, én… - kezdi a fiú.

- Joe, ne. Nem érdekel – állok fel, és bemegyek a házba. Besietek a konyhába, és gyorsan iszom egy pohár vizet.  Az orrom is telement vízzel, így azt is kifújom.

- Kelly, mi történt? – érdeklődik Nick, mikor a konyhába lép.

- A kedves, észkombájn bátyád majdnem megfullasztott. – tájékoztatom, mire összeráncolja a szemöldökét.

- Kevin? – kérdezi, majd felnéz az emeltre.

- Dehogy! Ő még nem jött le… - ülök le a kanapéra.

- Jó. Joe meg mi a francot….? – kezdi, de bátyja pont ebben a pillanatban lép be az ajtón. Megvető pillantással méregeti tesóját, aki inkább belekortyol a dzsúszba, amit most töltött ki magának.

- Befogtam, pá – megy ki nem sokkal később Nick a teraszra, mi pedig ketten maradunk.

- Kelly, komo… - fakad ki a fiú, de mikor felemelem a kezem, elhallgat.

- Joe, fogd be – tanácsolom neki, és szigorúan meredek magam elé.

- Kelly! Te csak ne mondd meg nekem, hogy mit csináljak! Leülsz és végighallgatod azt, amit mondani akarok! – kiabál rám elég dühösen, mire felháborodva tátogok, de hang nem jön ki a torkomon.

- Szóval Kelly. Ne haragudj, tényleg nagyon sajnálom. Nem kellett volna neked szaladnom a medencénél – mondja sajnálkozva, de nem hat meg. Tudom, hogy élvezte.

- Ennyi? – nézek fel rá a kanapéról.

- Ennyi?? Ennyi?! Igen Kelly, ennyi! Ennyiből áll egy bocsánatkérés. Plusz egy csókból, ha járunk, de tudtommal nem járunk! – akad ki teljesen.

- Dehogy járunk! – pattanok fel idegesen.

- Biztos? – bizonytalanodik el, mire engem is elönt a tehetetlenség.

- Nem tudom…. – sütöm le a szemem, s hangom elhalkul – Sétálok egyet.

Ezt oly hirtelen jelentem ki, hogy Joe nem tudja, mivel tarthatna a házon belül. Úgy döntök, a teraszon át távozom, és látom, hogy Lindz és Nick végighallgatták egész beszélgetésünket. Visszanézek, és ekkor megpillantom Kev-et és Danit a lépcsőn, akik szintén hallottak mindent.  

Idegesen trappolok ki a kerten át, s azt utcán szorosan összefonom karjaimat a mellem alatt, hisz még hűvös van ilyenkor márciusban. Gondolkodva járom a szürkületben csöndes, kihalt utcákat…